Hírek

Kalandozások az orosz északon

Ma már ismét előszeretettel utaznak a magyar turisták Szentpétervárra. Nagy Péter városa elkápráztatja látnivalóival vendégeit, érdemes azonban egy- két napra a hátunk mögött hagyni a forgatagot, s a természet lágy ölén megpihenni kicsit a folyóival, tengernyi tavaival, s a szigeteken megbúvó építészeti gyöngyszemekkel elkápráztató Karéliában.

Pétervár múzeumaival, templomaival soha nem telik be az utazó. Csupán az Ermitázsban napokat lehet eltölteni anélkül, hogy megunnánk a látnivalókat. S akkor még nem beszéltünk az Orosz Múzeumról, a pompás palotákról, s a székesegyházakról. Mégis jól esik kiballagni a folyami kikötőbe, s egy kicsit megpihenni a méreteivel is lenyűgöző, 125 méter hosszú, közel 20 méter széles négyszintes kirándulóhajó fedélzetén. Az 1979-ben Németországban épített Kronstadthoz hasonló, közel 300 személyt kabinjaiban elhelyezni képes hajókon átlagos a kényelem, a kiszolgálásra azonban nem lehet panasz. A hatalmas test komótosan mozdul meg, s veszi az irányt a Néván és kisebb folyókon át Európa két legnagyobb tava, a Ladoga és az Onyega felé. Oroszország északnyugati csücske, a ritkán lakott, alig háromnegyedmilliós autonóm terület, Karélia nyugalma jótékony hatással van az utazóra, akinek a turistacélpontok, Kizsi és Valaam felé hajózva van ideje elgondolkozni a fogyasztói társadalom kétes értékein, s az orosz méreteken is. A hétvégi kirándulásokként is ajánlott kiruccanások végcélja ugyanis közel egynapos útra, 4-500 kilométerre van Szentpétervártól. Az Onyega környéke az orosz észak talán legszebb vidéke Nagy Péter cár kedvelt tartózkodási helye volt. Közelében gyógyfürdőt (Marcialnije Vodi)  építtetett, a partján pedig ágyúöntő műhelyek dolgoztak. Innen kapta a nevét a terület közigazgatási központja, Petrozavodszk, amely annyit jelent, hogy Péter gyára. A nagyoroszok, karjalaiak vagy éppen finnugor rokonaink, a vepszék által lakott Karélián egyébként már a XIII. század óta marakodnak az oroszok, a svédek és a finnek. Legutóbb a II. világháború idején mozogtak a határok.

Feltolul egy másik világháborús történelmi emlék is, hiszen a közel 900 napon át német blokád alatt tartott Leningrád számára ez az út, télen a Ladoga jege, máskor a hajók biztosították az egyetlen kapcsolatot a külvilággal. Hamar kiderül azonban, hogy a Ladoga nemcsak segítő, kisimult és megnyugtató tud lenni, hanem háborgó és dühös is. Egy errefelé azért ritka viharba keveredünk, amely játéklabdaként dobálja a hatalmas hajótestet. Így másnap a tó északi részén lévő Valaam, a híres kolostorsziget helyett egy kevésbé ismert, ám annál gyönyörűbb másik kolostor, az Alekszandro-Szvirszkijt ejtjük útba, hogy aztán már ugyanitt, a nagyobbik testvéréhez hasonló viharokhoz nem szokott Onyegán Kizsi felé hajózzunk.

Kizsi az Onyega tó egyik 7 kilométer hosszú, s 500 méter széles, a XVI. században végvárként szolgáló szigete, amely egyébként ezidőtájt egy több tucat faluból álló településrendszer központja volt. S bár két falu is található itt, voltaképpen skanzen, egyetlen vadregényes szabadtéri múzeum, ahol kivételes épségben láthatók már letűnt korok népi építészetének emlékei. Kizsi XIV-XIX. századi faépítményeivel, a népi építészet csodáival, nyitott tűzhelyes parasztházakkal, szélmalmokkal, kereskedőházakkal, gabonatárolókkal, de leginkább templomaival - melyek egy részét az 1950-es években a környékbeli falvakból szállítottak ide és állítottak föl eredeti formájukban - 1990 óta az UNESCO világörökség része.

A sziget ékessége az 1714-ből származó Preobrazsenszkij (a Megváltó arcának színeváltozása) templom. Mellette áll a kisebb, kilenc hagymakupolás Pokrovszkij-templom, és egy harangtorony. Ez az egyetlen fatornyú, több kupolás, fazsindelyes templom, mely Nagy Péter idejéből megmaradt. A művészettörténet az orosz fatemplomok közül ezt tartja a legszebbnek, a legtökéletesebbnek. Különlegessége, hogy szeget nem használt építésekor a hajdani mester. Huszonkét hagymakupolája égbe törő piramist alakít ki, mozgalmas elhelyezésük lenyűgöző képet alkot. A toronyerd ő minden egyes darabjának díszítménye, faragása tökéletes szobrászmunka. Tudta ezt jól az épít ő mester is, aki a legenda szerint miután művével elkészült, e szavak kíséretében vetette az Onyegába ácsszekercéjét: „E templomot, melyhez hasonló nem volt, nincs és nem is lesz, emelte Nyesztor mester!”. Igaza lett!