Hírek

Tisztelt Lezsák úr, tisztelt Tarlós úr!

Tisztelt kollégák, a külképviseletek vezetői!

Tisztelt hölgyeim és uraim!

Különösen nagy örömöt okoz nekem, hogy itt, a Leo Tolsztoj sétányon történő találkozóink már jó hagyománnyá váltak. Másfél évvel ezelőtt, amikor a magyar hatóságokkal, a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesülettel és a főpolgármester úrral együtt kiválasztottuk a Budapest térképén ezt a földrajzi pontot Leo Tolsztoj emlékének megörökítésére, mindenki remélte, hogy a főváros egyik fő fasora nem csak a városlakók és a turisták pihenőhelye marad, hanem magához vonzza a nagy író munkasságának kedvelőit. Azt mondhatom, hogy a reményeink teljes mértékben teljesültek.

Valószínűleg egyet értenek velem, hogy Tolsztoj népszerűségének titka az író személyeségében rejlik. Önök tudják, hogy Tolsztoj már életében elismert zsenivé vált. Nem lehet felülbecsülni azt a szerepet, amit Tolsztoj az emberíség szellemiségének fejlődésében játszott. Az orosz író hatással volt az európai kultúrára nem csak az írodalom területén, hanem a filizófiai és humanista gondolkodás fejlődésében is. A XIX. század végén és a XX. század elején már nagyon sok követője volt Magyarországon Tolsztoj tanának. Több követőjével az író levelezett is (például, a magyar íróval, lapkiadóval Schmitt Jenő Henrikkel). Jól ismertek Tolsztoj a magyar teoretikus, történész és szociológus, Szabó Ervinnek címzett levelei. Tolsztoj érdeklődött Magyarország iránt, az alkotói iránt, tanulmányozta a magyar kortársak műveit, és nagyra becsülte Tömörkény István irodalmi munkásságát.

Tolsztoj eszméi nem csak az értelmiségre voltak nagy hatással. Történészek tudják, hogy a XX. század elején az egyik budapesti szakszervezet könyvtárában a filozófiai rész majdnem kizárólag Tolsztoj könyveiből, valamint az ő etikai tanítását bemutató művekből állt.

Manapság, szerintem, nincsen olyan ember, aki ne ismerné Tolsztoj munkásságát. A Háború és Béke elolvasása után a nagy magyar író Babits Mihály a korszak kiemelkedő művének nevezte azt. És hozzátette: Nincs nagyság ott, ahol nincs egyszerűség, jóság és igazság.

Az igazság vágya Tolsztoj egyik főeszmélye, amely egyesíti az embereket, vallási vagy nemzeti hovatartozásuktól függetlenül. Éppen az igazságérzet az, ami sokszor annyira hiányzik a mostani forrongó világunkból, az emberekból, a politikusokból, valamint a közszereplőkből. Emlékeznünk kell erről, hogy megőrizzük a békét és a nyugalmat a mostani komplikált nemzetközi helyzetben. Tolsztoj életműve bebizonyította, hogy az egységes erkölcsi elvek tájékozódási pontot jelentenek az emberi tevékenység minden területén: gazdaságban, politikában, kultúrában, államok közti kapcsolatokban és az egyszerű emberi kapcsolatokban.

A mellszobor leleplezése itt, ebben a budapesti parkban, bizonyítja, hogy Leo Tolsztoj nem csak Oroszország, hanem az egész világ kulturális öröksége. Szétfeszítette az országhatárokat és egyesítette az embereket az egységes értékek körül.

Tudjuk, hogy a kultúra nyelve nemzetközi jellegű, és különböző országok népeinek kulcsot ad egymás megértéséhez. Meg kell említenem, hogy Tolsztoj munkássága ebben az értelemben megmutatja a világnak az orosz ember valódi arcát és reális elképzelést ad az orosz nép sorsáról, ami végülis az államok közötti kapcsolatokat erősíti.

Oroszország összes embere nevében köszönetet szeretnék mondani a projekt megvalósítóinak a mellszobor felállításáért. Nagyra becsüljük a magyar nép szeretetét, amit a nagy orosz író felé mutat.

Köszönöm a jelenlévőknek országaink kulturális életének e fontos eseménye iránt tanúsított érdeklődést!

Tolsztoj szobra előtt

Tisztelt Főpolgármester Úr!
Tisztelt Nagykövet Urak!
Tisztelt Elnök-asszony!
Tisztelt megjelentek!

Lev Nyikolajevics Tolsztoj a romantika századában született, a regény századában, és ha regényei hordozzák is a romantika jegyeit, mégis a realista nagyregény megteremtője. Ha valakire illik az „írófejedelem” kitűntető cím, akkor a világirodalom regényírói közül Tolsztojra igazán illik. Bár grófi család sarja, nem ebből fakad „fejedelemsége”, hanem írói nagyságából. Különösen élete második felében született művei emelték vitathatatlanul világirodalmi rangra. A gondolkodó és a cselekvő ember volt az eszményképe, s egyben önmaga annak megtestesítője is. Ez volt a szilárd alap, melyhez valóságismeret, empátiakészség, hatalmas ábrázoló képesség és rendkívüli munkabírás társult. Így született meg a Háború és béke, az Anna Karenina, a Feltámadás, az Ivan Iljics halála. A világirodalomban sem gyakori jelenség, hogy Tolsztojnál ezekhez az alapokhoz társult a részvét, a krisztusi szeretet programja, amit haláláig magáénak vallott, és az ehhez a programhoz való közelítésben látta az emberiség jövőjét.

Tolsztoj hatalmas életműve nem csupán az orosz közéletre, az orosz irodalomra, pedagógiára, hittudományra, szociális gondolkodásra hatott erőteljesen, hanem Közép- és Kelet-Európa népeinek szellemi életére is.

Ez alkalommal – legalább érintőleg – szólnunk kell arról, hogy az orosz irodalom java és Tolsztoj életműve milyen hatással volt a magyar irodalomra és az olvasókra. Nem csak esztétikai hatásról beszélünk, hanem arról a lelki kapcsolatról is, amely a két nép és a két irodalom között létrejött Puskintól Lermontovig, Turgenyevtől Tolsztojig és tovább, akár napjaink irodalmáig.

Csak példaként említem: Krúdy Gyula egyik legkedvesebb írója Turgenyev volt, Goncsarov Oblomovja pedig úgy jön-megy a magyar közéletben, mintha magyar földön született volna. És beszélni lehetne még Csehov és Gogol szereplőinek hazai jelenlétéről, a két világháború közötti népi írók „tolsztojánusi” gondolkodásáról, vagy éppen Veres Péternek a paraszti jövendőn töprengő írásairól.

És beszélnünk kell arról is, hogy a jeles magyar műfordítói irodalom gazdagságán, minőségi teljesítményén belül is mekkora jelentősége volt a múlt században az orosz irodalom fordításának. Németh László a példája annak, hogy – amint ő fogalmazott – gályapadból is lehet laboratóriumot varázsolni a műfordítás révén. Lehet a legnagyobb klasszikusokból is klasszikus értékű műfordítást alkotni. Ez történt, amikor Németh László megkapta a kiadótól fordításra az Anna Kareninát. Tolsztoj hatása Németh Lászlóra messze túlmutatott az irodalmi hatásokon, egész gondolkodásában, pedagógiai munkásságában, népművelői törekvésében és persze regényeiben is kézenfekvő ez a hatás, mert benne ehhez már régen megvolt a hajlam és a hasonló lelki események sora. Németh László éppen a műfordítás közben fedezte föl mindazt, ami a magyar nép és az orosz nép gondolkodásában, mentalitásában közös.

Tolsztoj pesti szoboravató ünnepségén legyen áthallásos, időszerű metafora a tolsztojánusi keresztény erkölcsöt megidéző Móricz Zsigmond elbeszélése, amely Kis Samu és Samu Jóska harctéri történetét idézi föl.

Ebben Kis Samu, mert nagyon éheznek, a magas fűben hason csúszva elindul, hogy levesnek való paréjt szedjen. Az ellenséges lövészárokban egy alvó orosz katona mellől – akit nem akart védtelen mivoltában megölni – a saját állásába viszi az orosz katona kenyeres zsákját. Ebben találnak egy kis faragott bababölcsőt, amit kis huzavona után társa, Samu Jóska visszavisz.

„Nem szólt tovább, csak megindult vissza a másik csapásán. Félt, hogy nem tud szólni a torka szorulásától.

- No, tegyen legalább bele kend valamit, csak nem visz üres bölcsőt – szólt gorombán Kis Samu, s egy darabot tört le a kenyérből… - Ki tudja, az a muszka is mikor kap újra.

A muszka ébren volt, ott ült a fűben, lecsüggesztette a fejét, már nem tudta, mi történt vele.

Csak akkor riadt fel, mikor emberi arc bukkant fel előtte.

Samu Jóska intett egyet neki, aztán odanyújtotta féltenyerében a bölcsőt.

A muszka csak nézett véreres szemmel, elbámulva, gyáván.

- No, vegye csak el kend – szólott barátsággal Samu Jóska -, nem dinament van benne, hiszen ismerheti, mi a!

S az orosz elvette. A két apa egymásra nézett, aztán gyorsan elfordult. Mindenik szégyellte a harcmezőn a férfiszemben a könnyet…”

Immár két nagy háború, és a szovjet korszak utáni harmadik évtized elején, a keleti nyitást követően ez a szobor is útjelző, és megerősít bennünket: jó irányba fordultunk, amikor egymás felé indultunk.

Igen, az elmúlt három esztendőben sok-sok bizalmat erősítő lépést tettünk. Magyar részről megszerveztük a Tolsztoj Társaságot. Többek között a Társaság és Budapest önkormányzatának érdeme, hogy a mai napon a Tolsztojról elnevezett sétányon leplezhetjük le az orosz író szobrát. Csereprogramok, konferenciák, orosz-magyar műfordítói táborok, a kortárs orosz irodalom gyöngyszemeinek magyar nyelvű kiadványai bizonyítják, hogy sokan dolgoznak ma azért Magyarországon, hogy civil csatornákon keresztül is elmélyülhessenek kapcsolataink. A hazánk iránt tapasztalható, évről évre növekvő orosz érdeklődést jelzi, hogy Magyarország a Moszkvai Nemzetközi Könyvvásár díszvendége, az elkövetkező két esztendőben pedig Kulturális évad keretében sokrétű programok erősítik az orosz-magyar kapcsolatrendszert.

Amikor itt Budapesten szobrot állítunk Tolsztoj emlékezetére, nem csak a világhírű orosz író előtt, nem csak az orosz irodalom előtt, de a tisztelete és a szeretetet jegyében az orosz néplélek előtt is meghajtjuk fejünket. Abban bizakodunk, hogy Tolsztoj Oroszországa megértően és költői rangjához, szabadságeszményünkhöz méltóan fogadja majd Moszkvában Petőfi Sándor szobrát.

Így legyen!

(Elhangzott a Városligetben a Tolsztoj-szobor avatási ünnepségén.)

Budapest, 2013. szeptember 16.

Lezsák Sándor