Hírek

Vlagyimir Putyin Üzenete

Tisztelt Föderációs Tanácstagok, az Állami Duma képviselői, Oroszország állampolgárai!

A mai Üzenet, természetesen megfelel annak a kornak és azoknak a körülményeknek, amelyekben élünk, és azoknak a feladatoknak, amelyek előttünk állnak. De mindenekelőtt köszönetet szeretnék mondani mindenkinek a támogatásért, az összefogásért és a szolidaritásért a sorsdöntő pillanatokban, amikor döntéseket hozunk az országunk jövője érdekében.

Ebben az évben együtt vészeltünk át olyan megpróbáltatásokat, amelyekkel csak egy érett, egységes nemzet, egy valóban önálló és erős állam tud megbirkózni. Oroszország a gyakorlatban is bebizonyította, hogy képes megvédeni az állampolgárait, képes becsülettel kiállni az igazság és az igazságosság mellett.

Országunk ezt önöknek, az állampolgárainak köszönhetően tudta megtenni. Az önök munkájának és az együtt elért eredményeknek köszönhetően. Annak köszönhetően, hogy önök tisztában vannak össznemzeti érdekeinkkel és azok jelentőségével. Megértettük hazánk ezeréves útjának folytonosságát és egységét. És hiszünk magunkban. Hiszünk abban, hogy sok dolgot el tudunk érni és mindent el is érünk.

Természetesen, ma nem tehetjük meg, hogy nem beszélünk azokról a történelmi eseményekről, amelyek ebben az évben történtek. Köztudott, hogy márciusban a Krímben népszavazást tartottak, amelyen a félsziget lakói egyértelműen kinyilvánították, hogy Oroszországhoz kívánnak csatlakozni. Ez után következett a még 2010-ben megválasztott, teljesen legitim – és ezt szeretném kihangsúlyozni, mert erről nem szabad megfeledkezni –, krími parlament döntése a függetlenségükről. És végül, megtörtént a Krím és Szevasztopol történelmi jelentőségű újraegyesítése Oroszországgal.

Az országunk és a népünk számára ez az esemény különös jelentőséggel bír. Azért, mert a Krímben a mi népünk él, és maga a terület is stratégiailag nagyon fontos, azért, mert pontosan a Krímben található a sokszínű, ugyanakkor egységes orosz nemzet és a központosított orosz állam szellemi eredete. Hiszen éppen itt, a Krímben, a középkori Herszónban (ókori Kherszonészosz) vette fel a keresztény hitet Vlagyimir fejedelem, aki azután megkereszteltette az egész országot.

A kereszténység volt az a hatalmas szellemi egyesítő erő, amelyik lehetőséget teremtett arra, hogy a nagy területen elhelyezkedő keleti szlávok különböző néptörzsei és törzsszövetségei bekapcsolódjanak egy egységes orosz nemzet kialakításába és egy közös állam létrehozásába. És őseink pontosan ezen a szellemi alapon érezték magukat egységes népnek először és mindörökre. Mindezek alapján jogunk van kijelenteni, hogy Oroszország számára a Krím civilizációs és szakrális jelentőséggel bír. Ugyanúgy, ahogy a Templom-hegy Jeruzsálemben az iszlám és a zsidó vallást követők számára. Mi mostantól és mindörökre pontosan így is fogunk viszonyulni a Krímhez.

Tisztelt barátaim! Ma, természetesen, beszélni kell arról is, hogyan értékeljük az Ukrajnában történt eseményeket, nem tehetjük meg, hogy nem térünk vissza ehhez a témához, beszélnünk kell arról, hogyan akarjuk alakítani a kapcsolatainkat a partnereinkkel az egész világot illetően.

Közismert az a tény, hogy Oroszország nemcsak támogatta Ukrajnát és a volt Szovjetunió több más köztársaságát a függetlenségük elérésére irányuló törekvésükben, hanem jelentős mértékben hozzá is járult ehhez a folyamathoz az 1990-es évek elején. Azóta semmit sem változott ez az álláspontunk.

Minden egyes népnek elvihatatlan szuverén joga van arra, hogy saját fejlődési útja legyen, hogy megválassza a szövetségeseit, a társadalma politikai szervezeti formáját, gazdasági felépítését és biztonsága biztosítását. Oroszország ezt mindig tiszteletben tartja, és a jövőben is tiszteletben fogja tartani. Ez teljes mértékben vonatkozik Ukrajnára és a testvéri ukrán népre is.

Igen, mi elítéltük az államcsínyt, az ez év februárjában bekövetkezett erőszakos hatalomátvételt Kijevben. És az, amit most Ukrajnában látunk, az ország dél-keleti részének tragédiája teljes mértékben igazolja az álláspontunk helyességét.

Mivel is kezdődött mindez? Emlékeztetnem kell önöket erre. Még elhinni is nehéz, mivel kezdődött mindez – úgy tűnhet azzal, hogy Janukovics elnök elhalasztotta az Ukrajna és az Európai Unió közötti társulási szerződés aláírását. Ugyanakkor hangsúlyozom, nem a dokumentum aláírásának a megtagadásáról, hanem a határidők elhalasztásáról volt szó azért, hogy a dokumentumot véglegesítsék. Mindenkit emlékeztetek arra, hogy ez a tett teljesen összhangban volt az abszolút legitim, nemzetközi szinten elismert államfő alkotmányos jogaival.

Hogyan lehet ezzel az eseménnyel összefüggésben támogatni az erőszakos hatalomátvételt, az erőszakot, a gyilkosságokat? Mivel érnek fel az Odesszában történt véres események, amikor élő embereket égettek meg? Hogyan lehet támogatni az utána következő kísérleteket arra, hogy dél-keleten a fegyveres erők segítségével nyomják el a túlkapásokkal egyet nem értő embereket. Megismétlem, hogyan lehet ezt támogatni? Méghozzá a nemzetközi és az emberi jogok védelméről szóló képmutató beszédekkel. Ez tiszta cinizmus. Meggyőződésem, hogy Ukrajna népe majd egyszer a valóságnak megfelelően értékeli ezeket az eseményeket.

Hogyan alakult elejétől fogva a párbeszéd köztünk és az amerikai, illetve az európai partnereink között erről a témáról? Nem véletlenül említettem az amerikai barátainkat, mert ők vagy nyíltan, vagy a háttérből, de mindig hatnak a szomszédos országainkkal ápolt kapcsolatainkra. Az ember néha nem tudja, kivel jobb beszélnie, az egyes államok kormányaival, vagy egyenesen azok amerikai mecénásaival és szponzoraival. Arról már beszéltem, hogy egyáltalán nem folytattunk dialógust az Ukrajna és az EU közötti társulási szándékról szóló megállapodásról. Azt mondták nekünk: ez nem a ti dolgotok. Ha a nép nyelvén szeretném kifejezni magam, egyszerűen elküldtek minket jó messzire. Az érveinket, hogy Oroszország és Ukrajna a FÁK szabadkereskedelmi zóna tagja, hogy az iparban és a mezőgazdaságban nekünk történelmileg kialakult mélyen gyökerező együttműködésünk van, hogy gyakorlatilag egy infrastruktúránk van, senki sem akarta megvizsgálni, sőt meghallgatni sem.

Akkor azt mondtuk: rendben van, ha nem akartok párbeszédet folytatni velünk, akkor kénytelenek leszünk egyoldalú módon megvédeni jogos érdekeinket, és nem fogjuk a véleményünk szerint hibás politika árát megfizetni.

Az eredmény a következő: az Ukrajna és az Európai Unió közötti szerződést aláírták, ratifikálták, de a kereskedelemről és a gazdaságról szóló fejezet alkalmazását elhalasztották a következő év végéig. Tehát, egészében véve igazunk volt?

És felmerül a kérdés: Mi célból történt mindez Ukrajnában? Mi célból hajtottak végre államcsínyt? Mi célból öltek meg és ölnek meg most is embereket? Lényegét tekintve, tönkre tették a gazdaságot, a pénzügyet, a szociális területet, az országot.

Most nem ügyeskedő politikusként kell fellépni, nem hangzatos üres ígéreteket kell tenni, hanem segítséget kell nyújtani Ukrajna gazdaságának, természetesen, a reformok szerint. Viszont valahogy nem látom, hogy a nyugati kollégáink égnének a vágytól, hogy ezt tegyék, vagy, hogy a jelenlegi kijevi vezetők égnének a vágytól, hogy megoldják az emberek problémáit.

Mellesleg Oroszország már jelentős mértékben támogatta Ukrajnát. Most ismét elmondom, hogy a bankjaink 25 milliárd dollár körüli összeget fektettek be Ukrajnában. Az Orosz Pénzügyminisztérium a múlt évben további 3 milliárd dolláros kölcsönt adott. A Gazprom Ukrajna gazdaságára még 5,5, a kedvezményekkel együtt is, amelyeket senki sem ígért meg, 4,5 milliárd dolláros kölcsönt nyújtott. Számolják össze, mennyi lesz ez összesen. Ez összesen 32,5–33,5 milliárd dollár csak az utóbbi időben.

Természetesen jogunk van feltenni a kérdést: mi célból történt Ukrajnában ez a tragédia? Vajon nem lehetett volna megoldani a problémákat, még a vitás kérdéseket is párbeszéd útján jogi keretek és legitim folyamatok keretei között?

Most viszont minden erővel próbálnak meggyőzni bennünket arról, hogy ez a helyes, a jól kiegyensúlyozott politika, amelynek nekünk gondolkodás nélkül és vakon alá kell vetnünk magunkat.

Ez nem fog bekövetkezni.

Ha több európai ország számára a nemzeti büszkeség régen elfeledett fogalom, a szuverenitás pedig túl nagy luxus, akkor Oroszország számára az állam valódi szuverenitása az állam létezésének feltétlenül szükséges feltétele.

Elsősorban a magunk számára kell, hogy ez világos legyen. Szeretném kihangsúlyozni: vagy szuverén állam leszünk, vagy szétesünk, elveszünk a világban. És ezt a többi nagyhatalomnak is meg kell értenie. A nemzetközi élet minden részvevőjének meg kell értenie. És ezt megértve, meg kell erősíteni a nemzetközi jog szerepét és jelentőségét, amelyről olyan sokat beszélünk az utóbbi időben, és nem kell a jogi alapelvek és a józan értelem ellenére a jogi normákat valaki konjunkturális érdekeinek megfelelően módosítani, mindenkit magunk körül olyan alulképzett embernek tartva, aki nem tud írni és olvasni.

Tiszteletben kell tartani a nemzetközi kommunikáció minden tagjának törvényes érdekeit. Csak ebben az esetben nem az ágyuk, a rakéták vagy a harci repülőgépek, hanem a jogi normák fogják biztonsággal megvédeni a világot a véres konfliktusoktól. És akkor senkit sem kell, becsapva önmagunkat, képzeletbeli elszigeteléssel vagy szankciókkal fenyegetni, amelyek természetesen ártanak, de ártanak mindenkinek, többek között azoknak is, akik ezeket a szankciókat kezdeményezik.

Apropó, a szankciók. Ez nem egyszerűen az USA vagy a szövetségesei ideges reakciója az Ukrajnában történt eseményekről és a puccsról, és még csak nem is az úgynevezett „krími tavaszról” kialakított álláspontunkra. Meggyőződésem, hogy ha mindez nem lett volna – és ezt ki szeretném hangsúlyozni, tisztelt kollégák, különösen az önök, mint politikusok számára, akik itt ülnek a teremben – ha mindez nem lett volna, akkor kitaláltak volna valamilyen más ürügyet arra, hogy visszafogják Oroszország fejlődési lehetőségeit, hogy hatást gyakoroljanak rá, vagy még inkább, hogy felhasználják a saját érdekeiknek megfelelően.

A visszafogás politikáját már régen kitalálták. Ezt a politikát folytatják országunkkal kapcsolatosan már hosszú évek, lehet mondani, évtizedek, ha nem évszázadok óta. Egyszóval, minden alkalommal, amikor valaki úgy gondolja, hogy Oroszország túl erős, túl független, akkor azonnal működésbe lépnek ezek az eszközök.

Viszont Oroszországgal nincs értelme erőpozicióból beszélni. Még akkor sem, amikor az országunk belső nehézségekkel küzd, mint ahogy ez az 1990-es években és a 2000-es évek elején volt.

Nagyon jól emlékszünk arra, kik és milyen módon támogatták nálunk nyíltan a szeparatizmust, sőt mi több a teljes terrort, és kik azok, akik a könyökükig véres kezű gyilkosokat felkelőknek hívták és a legmagasabb szinten fogadták őket. Most ezek a „felkelők” megint megmutatták magukat Csecsenföldön. Meggyőződésem, hogy a helyi bűnüldöző szervek méltó módon megbirkóznak ezzel a feladattal.

De még egyszer megismétlem, emlékszünk arra, hogy a terroristákat a legmagasabb szinten úgy fogadták, mint a szabadságért és a demokráciáért küzdő harcosokat. Már akkor világossá vált, hogy minél jobban hátrálunk és bizonygatjuk az igazunkat, az ellenfeleink annál szemtelenebbek lesznek és annál cinikusabban és agresszívabban viselkednek.

Az akkori addig soha nem látott nyitottságunk és a legkényesebb kérdésekben való együttműködési készségünk figyelmen kívüli hagyása mellett, és annak ellenére, hogy azokat, akik nemrég még ellenfeleink voltak, a közeli barátainknak és csaknem a szövetségeseinknek tartottuk, az Oroszországon belüli szeparatizmus külföldről jövő támogatása mind az informatika, mind a politika, mind a pénzügy, mind a titkosszolgálatok terén teljesen nyilvánvaló volt, és ez nem hagyott semmi kétséget afelől, hogy minket is nagyon szívesen Jugoszlávia sorsára juttatnának, amelynek eredménye az ország szétesése és feldarabolása lenne. Az ebből eredő tragikus következményekkel együtt, amelyek az Oroszország területén élő népeket érintenék.

De mindez nem sikerült. Nem engedtük, hogy sikerüljön.

Ugyanúgy nem sikerült, ahogy Hitlernek sem sikerült, aki az embergyűlölő eszméivel próbálta Oroszországot elpusztítani és az Urálon túlra űzni. Mindenkinek emlékeznie kellene arra, mi lett a vége.

A következő évben ünnepeljük a Nagy Honvédő Háborúban aratott győzelem 70. évfordulóját. A hadseregünk akkor legyőzte az ellenséget, felszabadította Európát. De nem szabad megfeledkeznünk az 1941-1942-es évek súlyos vereségeiről, hogy a jövőben ne ismételjük meg a hibákat.

Ezzel összefüggésben érintek egy nemzetközi biztonsági kérdést. Sok ilyen kérdés van. Itt van például terrorizmus elleni harc – mindmáig találkozunk terrorcselekményekkel –, és mi, természetesen, részt fogunk venni a terrorizmus ellen nemzetközi szinten folytatott közös harcban.  Természetesen, más problémák elleni közös harcban is részt veszünk, például a fertőző betegségek elleni harcban.

Azonban most a nemzetközi biztonságot érintő legérzékenyebb és legkomolyabb kérdésről szeretnék beszélni. A 2002-es évtől kezdve, amikor az USA egyoldalúan kilépett a Rakétaelhárítói Szerződésből (ABM), – amely a nemzetközi biztonság, a stratégiai erőegyensúly és a stabilitás alapköve –, folytatódik a megfeszített munka egy globális rakétaelhárító rendszer létrehozása céljából az USA és többek között Európa területén. Ez nemcsak Oroszország, hanem az egész világ biztonságát fenyegeti pontosan azért, mert lehetővé válik a stratégiai erőegyensúly megsértése.

Úgy vélem, ez árt az Amerikai Egyesült Államoknak is, mert a sérthetetlenség veszélyes illúzióját kelti, és erősíti az egyoldalú, szerintünk, gyakran nem átgondolt megoldásokra és felesleges rizikók vállalására irányuló törekvést.

Már sokat beszültünk erről. Most nem bocsátkozom részletekbe. Csak egy dolgot szeretnék mondani: mi nem akarunk költséges fegyverkezési versenybe bocsátkozni, ugyanakkor megbízható módon és garantáltan megteremtjük országunk védelmi készültségét az új körülmények között. Semmi kétség, meg fogjuk csinálni. Oroszországnak megvan erre a lehetősége, és megvannak az innovációs megoldásai.

Senki sem fog Oroszország fölött katonai fölényt elérni. A hadseregünk modern, harcképes. Ahogy mostanában mondják, udvarias, de félelmetes. A szabadságunk megvédéséhez van elég erőnk, akaratunk és bátorságunk is.

Meg fogjuk védeni a világ sokszínűségét. Eljuttatjuk az igazságot a határon túl élő emberekhez is. Azért, hogy mindenki Oroszország valódi, eredeti, és nem az eltorzított, hamis képét lássa. Fejleszteni fogjuk az üzleti, a humanitárius, a tudományos, az oktatási és a kulturális kapcsolatainkat. És mindezt akkor is folytatni fogjuk, amikor egyes országok arra törekszenek, hogy Oroszország köré csaknem egy új vasfüggönyt építsenek fel.

Mi magunk soha nem indulunk el az elszigetelődés, az idegengyűlölet, a gyanakvás, az ellenségkeresés útján.

Ezek a gyengeség megnyilvánulásai, de mi erősek és magabiztosak vagyunk.

A célunk, hogy minél több egyenrangú partnert szerezzünk mind Nyugaton, mind Keleten. Bővíteni fogjuk jelenlétünket azokban a régiókban, amelyekben erősödnek az integrációs folyamatok, ahol nem keverik össze a politikát és a gazdaságot, hanem éppen ellenkezőleg elhárítják az akadályokat a kereskedelem, a technológiák és a befektetések cseréje, az emberek szabad mozgása elől.

Semmilyen körülmények között sem szeretnénk felszámolni a kapcsolatainkat Európával és Amerikával. Mindeközben helyre fogjuk állítani és ki fogjuk bővíteni hagyományos kapcsolatainkat az amerikai kontinens déli részével. Folytatjuk az együttműködést Afrikával és a távol keleti országokkal.

Látjuk, milyen gyorsan halad előre az utóbbi évtizedekben az ázsiai–csendes-óceáni régió. Oroszország csendes-óceáni nagyhatalomként sokoldalúan ki fogja használni ezt a hatalmas lehetőséget.

Közismertek a globális gazdasági fejlődés mozgatórugói, vezetői. Közöttük sok őszinte barátunk és stratégiai partnerünk van.

2015. január elsejétől megkezdi munkáját az Eurázsiai Gazdasági Unió. Melyek a szövetség alapelvei? Elmondom. Esősorban ez az egyenjogúság, a pragmatizmus és a kölcsönös tisztelet. Ez a tagországok nemzeti identitásának és a nemzeti szuverenitásának a megőrzése. Meggyőződésem, hogy a szoros együttműködés az Eurázsiai Unió minden tagállama számára a fejlődésének fontos forrása lesz.

És végezetül még egyszer szeretném megjegyezni: az egészséges család és az egészséges nemzet, az ősöktől kapott hagyományos értékek és azoknak a jövővel való összekapcsolása, a stabilitás, mint a fejlődés és a haladás feltétele, a másféle népek és más államok iránti tisztelet Oroszország biztonságának garantált biztosítása mellett és országunk érdekeinek a megvédése – ezek a mi prioritásaink.