Hírek

Moszkva nem akarja megosztani Európát

Vlagyimir Szergejev nagykövet a kölcsönös egymásra utaltságról, az információs háborúról, a Kelet és a Nyugat közötti szembenállásról

Stier Gábor

Feszült nemzetközi helyzetben látogat Vlagyimir Putyin Magyarországra, ezért aztán nem meglepő, hogy különleges figyelem és nem szűnő találgatások kísérik már az előkészületeket is. Valószínű, hogy nem ezeken a megbeszéléseken oldódik meg Európa jelenleg legnagyobb problémája, az Ukrajna körüli konfliktus, ám Budapest e tekintetben az 1994-es memorandum miatt mégis csak szimbolikus hely. Így aztán azon sem lepődhetnénk meg, ha az orosz elnök épp itt vezetne elő egy új megoldási javaslatot. Számíthatunk-e valamilyen meglepetésre?

Ebben a konfliktusban már annyi mindent láttunk és hallottunk, hogy igazi meglepetésre aligha lehet számítani. Oroszország eddig is a szembenállás békés, politikai feloldását szorgalmazta és úgy látja, hogy békét csak Kijev és Kelet-Ukrajna párbeszéde hozhat. Természetesen Budapesten is megvitatják az ukrán helyzetet, aligha hiszem azonban, hogy mintegy varázsütésre épp itt születne meg a megoldás.

Budapestet ma Oroszország kapcsán általában más aspektusban emlegeti a nyugati sajtó. Sokan úgy vélik, hogy Magyarország az euroatlanti szövetség gyenge láncszeme, így mind a német kancellár, mind pedig az orosz elnök látogatásának célja, hogy maga mellé állítsa Orbán Viktort. Tényleg választani kellene Magyarországnak a Kelet és a Nyugat között?

Ez rossz megközelítése a dolgoknak, mi nem követjük az „aki nincs velünk, az ellenünk” elvet. Oroszország nem a választóvonalakat akarja erősíteni, hanem a közös érdekek alapján építi a kapcsolatait partnereivel. Éppen az ukrán konfliktus mutatja meg, hová vezet, ha két erőközpont közötti választásra kényszerítenek egy országot. A jelenlegi helyzet ellenére mindenekelőtt az európai országokkal törekszünk normális kapcsolatokra már csak azért is, mert mi itt otthon vagyunk, Európa területének 40 százaléka ugyanis Oroszország, s innen akkor sem tudnánk elmenni, ha akarnánk.

Orosz újságírókkal beszélgetve egy ideje az elsők között vetődik fel, hogy Magyarország miért nem vétózza meg az Európai Unióban az Oroszországgal szembeni szankciókat. Valóban elvárná ezt Moszkva?

Oroszország tudomásul veszi azt a tényt, hogy Magyarország nem helyesli a szankciókat, ám egy szövetségi rendszer tagjaként tartja magát az Európai Unió közös álláspontjához. A szankciók természetesen nekünk sem tetszenek, ezzel a politikával nem értünk egyet, emiatt azonban nem fordítunk hátat az unió országainak.

Szavait annak cáfolataként is értelmezhetjük, hogy Oroszország meg akarná osztani Európát, mint azt sokan gondolják?

Erről szó sincs, nem akarunk új vasfüggönyt építeni, s ezt a vádat éppen azok hangoztatják, akik éket akarnak verni Oroszország és az Európai Unió közé. A bizalmatlanság ily módon való elmélyítése a jelenleg ellenünk folyó információs háború része.

Miért szimpatizál akkor az orosz sajtó láthatóan olyan pártokkal, amelyek nyíltan az Európai Unió megszüntetésén dolgoznak? Ráadásul ezek az erők ideológiai értelemben a Moszkvában nem minden alap nélkül neonácinak tartott Szvoboda vagy sokszor a Pravij Szektor elvbarátai. Most akkor melyik Oroszország igazi arca?

Annak hangoztatása, hogy Moszkva szélsőséges pártokat támogatna, szintén a propaganda háború része. Nem fogadjuk el azonban azt a megmegközelítést, amely falakat emel az országok közé, s leegyszerűsítő módon jókra és rosszakra osztja fel a világot. Kapcsolatainkat államokkal, nem pedig pártokkal erősítjük, érthető ugyanakkor, ha a sajtónak tetszik, amikor valamely politikai erő képviselője az orosz állásponttal összhangban lévő véleményt fogalmaz meg. Ez normális emberi reakció. Különösen akkor, amikor a mi megközelitésünk és érveink egyszerűen nem jutnak el a nyugati közvéleményig.

Ami a kétoldalú kapcsolatokat illeti, az elmúlt években különösen az energetikai szférában bontakozott ki stratégiai szintű az együttműködés a két ország között. Ez reménnyel tölt el a lejáró hosszú távú gázszerződés meghosszabbításakor is. Számíthatunk-e „német árra” és az eddiginél is nagyobb rugalmasságra?

Ez üzleti kérdés, s nincs kétségem afelől, hogy a gázszerződés meghosszabbításának kérdésében meg fogunk egyezni, a részletek kidolgozása azonban a Gazpromnak és magyar partnerének a kompetenciája. A Gazprom évtizedek óta megbízható szállító, s ez idő alatt egyértelművé vált az is, hogy az egymásrautaltság kölcsönös, és ebben a kölcsönös függőségben semi rossz nincs.

Az Európában kialakult helyzet azonban elbizonytalanítja a nagy terveket. A komoly közös projektek közül a Déli Áramlat építése már kiesett. Marad így a bizonytalan Ukrajnán keresztül vezető útvonal?

Egyelőre igen, Oroszország azonban a Déli Áramlat épitésének elvetése után az  az úgynevezett Török Áramlatban gondolkodik. Ahogy azt Gazprom elnöke, Alekszej Miller bejelentette, a projekt előkészítése folyik, s a Fekete-tenger medrében haladó, Törökorszag európai részen, a görög határ közelében a szárazföldet elérő vezetéken 2O19-re a teljes gázmennyiség eljut Európába.

Ezt világos, a kérdés csak az, hogyan jut el onnan a gáz mondjuk Magyarországig? Ki épít vezetéket?

Nézze, aláírt kormányközi szerződésünk volt erről az érintett országokkal, aztán beavatkozott az Európai Bizottság, s lényegében ellehetetlenítette a projektet. A Gazprom rengeteg energiát, időt, pénzt fektetett már ebbe a projektbe, többet azonban nem tud tenni. Hasonló elképzelés felvetésének ezek után nincs értelme. Hogy miként jut el a gáz az Európai Unió országaiban, az az illető államok gondja.

Forduljunk hát ezzel a problémánkkal az Európai Unióhoz?

Tagok, nem?! Hát oldják meg együtt ezt a kérdést!

Veszélyeztethetik-e a paksi bővítés finanszírozását a szankciók és általában a beruházás megvalósítását az egyre erősebb nyugati nyomás?

A paksi erőmű bővítése továbbra is a kétoldalú együttműködés kiemelt projektje. A munka az eredeti ütemezés szerint folyik, s a beruházás finanszírozását sem fenyegeti semmi. A szankciók erre nem terjednek ki. S ha arra gondol, hogy Oroszország képes lesz-e a finanszírozásra, csak azt mondhatom, óvnék a problémák felnagyításától. Az orosz gazdaság összességében elég stabil, s az elmúlt években felhalmozott jelentős tartalékoknak köszönhetően képes túllendülni a szankciók és az olaj árának esése jelentette nehézségeken.  Ami pedig az erősödő nyugati nyomást illeti, ez magát Magyarországot is érinti. Abból indulunk ki, hogy Magyarország rendelkezik olyan gazdasági potenciállal és politikai akarattal, amelynek révén a kulcskérdésekben mindenképpen képes megvédeni a nemzeti érdekeit. Paks bővítése pedig kétségkívül ilyen érdek.

A szankciók és ellenszankciók miatt tavaly érezhetően visszaesett a kétoldalú kereskedelem is. Ilyen körülmények között milyen kitörési pontokat lehet még találni?

Az érdekek, az érdeklődés nem változott. Folytatódik, sőt erősödik az együttműködés az energetikai szférában, komolyan érdeklődnek a mezőgazdaságban érdekelt vállalkozók az orosz piac iránt, így tárgyalások folynak a sertéshúsexport felújításáról. A magyar cégek továbbra is sikeresek az orosz piacon. Természetesen a szankciók egyelőre fékezik az együttműködést, ám a lehetőségek továbbra is fennállnak. Nem véletlen, hogy az elnök vezette delegáció tagjaként Budapestre érkezik többek között az energetikai- és a mezőgazdasági minister, illetve a Gazprom első embere is. Olyan hatalmas projekt bejelentésére, mint például a Déli Áramlat volt, nem számíthatunk, ám Magyar partnereinkkel vannak elképzeléseink az együttműködés fejlesztéséról.

Felröppent, hogy a magyar állam megvásárolja a Szberbank itteni hálózatát. Ez azért komoly üzlet lenne, nemde?

Erről én is csak onnan tudok, ahonnan Ön, sajtóértesüléseket pedig nem kommentálnék.

S lehet-e hatással a kétoldalú kereskedelemre az orosz gazdaság nehéz helyzete?

Mint Vlagyimir Putyin is felvázolta, a jelenlegi, az olaj árának esése és a szankciók okozta válság leküzdéséhez mintegy két-három évre van szükség. Ezzel egy időben folyik a gazdaság régóta esedékes átstrukturálása, diverzifikálása. A mostani válság azt is elősegítheti, hogy új irányokat keressünk az orosz-magyar kapcsolatokban. De ne felejtsük el, hogy a szankciók csupán a gazdaság egy szűk területét érintik, így marad még bőven hely az együttműködésre.

Budapestre érkezése előtt globális ügyekkel foglalkozott. Egyetért azokkal, akik szerint visszatért a világ a hidegháborúhoz?

Hidegháború alatt a Szovjetunió és az Egyesült Államok képében két ideológiai modell, két erőpólus globális szembenállását értettük. Ilyen értelemben ez már a reményeim szerint végleg letűnt múlt. Ezzel együtt a mai, egyre feszültebb nemzetközi helyzet, különösen az alkalmazott módszerek tekintetében – különböző szankciók bevezetése, a tényeket elferdítő agresszív retorika, konfliktusok kirobbantása azon országokban, illetve azok környezetében, amelyek Washington szerint helytelen politikát folytatnak - erősen emlékeztet erre a korszakra. Ezenkívül Oroszországot nemcsak feltartóztatni akarják, hanem meggyengiteni is. Emelett azt is meg akarják mutatni, hogy Oroszország helyét a modern világban az Egyesült Éllamok és szövetségesei jelölik ki. Az ukrán válság csupán egy fejezete annak a forgatókönyvnek, amelynek stratégiai iránya az Amerika központú világrend megerősítése. Ez a politika szembemegy a nemzetközi viszonyok alakulásával. A világ új, többpólusú berendezkedésen alapuló korszakba lép. Oroszország nemegyszer felhívta nyugati partnereinek figyelmét arra, hogy ne kizárólag a saját elképzeléseik alapján próbálják alakítani a világot, s elengedhetetlen a közös szembenézés az új kihivásokkal.

Két ideológiai modell szembenállásáról beszélt. Nem gondolja, hogy Európa két fele között ma is formálódik valami hasonló ellentét, amelyet leginkább a liberalizmus körüli viták jeleznek?

Tudja, amikor Angela Merkel és Orbán Viktornak a minapi talalkozójukon a liberalizmusról és a demokráciéról szóló kijelentéseit olvastam, akkor felvetődött bennem a kérdés, hogy valojában min is vitatkoznak. Van-e a liberalizmus pontos meghatározása? Ha ennek értelme egyértelűen körülhatárolt lenne, akkor alighanem ilyen vita sem lenne.

Egyre inkább úgy tűnik, hogy az új hidegháború nem a katonai fölényről, hanem az energiáról szól. Ebben az Egyesült Államok fő célja, hogy kiszorítsa Oroszországot az európai energiapiacról. Milyen választ ad e kihívásra Moszkva?

Azzal semmi probléma sincs, ha országok vagy országcsoportok egymással vetélkednek, versenyeznek. Nem mindegy azonban, hogy milyen eszközökkel. A nemzetközi jogot figyelembe vevő  játékszabályokat, magát a  nemzetközi jogot betartva, avagy azokat felrúgva. Ez utóbbi mindig konfliktusokat eredményez.  

Mint a Krím esetében, hiszen ami igazságos, az egyáltalán nem biztos, hogy jogszerű…

… Nem értek egyet magával. Az ENSZ alapománya leszögezi a népek jogát az önrendelkezésre. A Krim pedig elfogadott jogi aktussal, referendumon állt ki a függetlenség mellett, majd egyesült Oroszországgal. Szeretném aláhuzni, nemzetközi jogi szempontból országom Ukrajna egyetlen darabját sem szakitotta ki. A Krimi Köztársaság népszavazáson mondta ki a függetlenségét, majd legitim alkotmányos szervei döntöttek az egyesülésről Oroszországgal. Egyetérthet, a lakosság 96 százalékának akaratát tiszteletben kell tartani. A krimiek elsöprő többségének választása átgondolt, s nekem úgy tűnik, nemcsak a sziv, hanem az ésszerűség is ezt diktálta. Nem akarok a krimi kérdés történelmi aspektusaiba bonyolódni, mint ahogy abba sem, miként került a szovjet időkben a félsziget az alkotmányos kötelezettségek megkerülésével az Ukrán SZSZK-koz. De vegyük Koszovót, ahol – mint tudjuk – a népakarat kinyilvánitása nélkül, a szerb és más kissebségek véleményének figyelmen kivül hagyásával született döntés a “függetlenségről”, s e kvázi államképződmény “önállóságának” biztositéka az Egyesült Államának, valamint szövetségeseinek gazdasági és katonai ereje. E terület kinyilvánitott státusának legitimációja kapcsán azonban valamiért mégsem vetődnek fel kérdések.

Meddig fajulhat a Nyugat és Oroszország szembenállása? Nem tart attól, hogy közben országát akaratán kívül is rossz irányba sodorják a fejlemények, így elveszíti Európát, amelynek alternatíváját aligha találja meg Ázsiában?

Ettől nem félek. Éppen Magyarország a jó példa arra, hogy a jelenlegi bonyolult nemzetközi helyzetben egy európai országgal, az EU és a NATO tagjával az együttműködés nemhogy a dinamikáját nem kell hogy elveszitse, de új szintre is lépett. Ennek titka nagyon egyszerű. Orbán Viktor kormánya a magyar nemzeti érdekekből indul ki, ezek között pedig ott van a kapcsolatok fejlesztése Oroszországgal. Európai partnereink többsége egyébként nem démonizálja Oroszországot, ás kijelenti, hogy nem akarja felégetni a köztünk lévő hidakat. Ez a politika ugyanis mindenkinek rossz volna. Mi sem forditunk hátat Európának. Eurázsiai hatalomként harmonikus együttműködésre törekszünk mind az Óvilággal, mind pedig Ázsiával. Az egyik nem zárja ki a másikat.