A Nagykövet interjúi, cikkei és kiadványai

2009. november 20., péntek Magyar Nemzet

Moszkva nem félti a kapcsolatok jövőjét

Alekszandr Tolkacs a kétoldalú viszonyról, az energiafüggőség problémájáról és a mesterségesen keltett geopolitikai érdeklődésről

Az Oroszországi Föderáció új budapesti nagykövete a napokban adta át megbízólevelét Sólyom Lászlónak. Az elsőként lapunknak nyilatkozó Alekszandr Tolkacs sokakkal ellentétben nem félti a kétoldalú kapcsolatok jövőjét az esetleges kormányváltástól, s óv a helyzet dramatizálásától. Fel­hívja ugyanakkor a figyelmet arra, hogy Moszkva ideológiáktól mentes, konstruktív és pragmatikus partneri kapcsolatokat építene, s véleménye szerint csakis ez a hozzáállás szolgálhatja a magyar nemzeti érdekeket is.

UTAZÓ NAGYKÖVET. Alekszandr Tolkacs 1948-ban született Minszkben. Tanulmánya­it a moszkvai Nemzetközi Kapcsolatok Inté­zetében (MGIMO) fejezte be, majd 1994-ig külügyi apparátusban dolgozott 1994-től 1997-ig Oroszország belgrádi nagykövetsé­gén követtanácsos, hazatérése után előbb a külügy III. európai főosztályának helyettes vezetője, majd osztályvezető. 2002 és 2006 között romániai nagykövet, majd az elmúlt három évben utazó nagykövet Angol, szerb és horvát nyelven beszél. (MN)

Stier Gábor

Az egyik ismert magyar operett­sláger szerint új műsorhoz új fér­fi kell. Elődje többször is látvá­nyos vitákba keveredett a Ma­gyarországon már egyértelműen a leendő kormánypártként kezelt Fidesz vezetőivel. Felkészült már Orbán Viktorból?

- Természetesen, s a szélsőséges fa­siszta erők kivételével kész vagyok talál­kozni minden magyar párt vezetőjével. S ezt a diplomáciai protokollnak megfelelő­en meg is teszem. Nekem nincsenek poli­tikai előítéleteim. Én nem voltam tagja az SZKP Központi Bizottságának. Ugyanúgy szívesen tárgyalok a hatalmi érőkkel, mint az ellenzékkel, tudva természetesen, hogy a kormányok partnerei mindenütt a kor­mányok. Velük tárgyalnak a kétoldalú ta­lálkozókon. De ezzel kapcsolatban a fi­gyelmükbe ajánlom a görög protokollt, amely előírja, hogy az országba látogató külföldi vendégek kötelesek találkozni a legnagyobb ellenzéki párt képviselőivel is. Oroszország kész a konstruktív, pragmati­kus együttműködésre mindenkivel. Ha a Fidesz evőz, vele, ha más, akkor azzal. A lényeg, hogy a kétoldalú kapcsolatokat ne érintse az esetleges kormányváltás, s az el­ért szintet megőrizzük. Óvnék azonban a helyzet dramatizálásától Nem kell félteni a kapcsolatok jövőjét! Természetes dolog, hogy a választásokra készülve a politiku­sok kemény kijelentésekkel próbálják ak­tivizálni táborukat, aztán amikor hata­lomra kerülve szembesülnek a realitások­kal, az ország irányítására, a nemzeti érde­kek hatékony érvényesítésére koncentrál­nak. S ez egyebek mellett feltételezi a nor­mális, partneri, ideológiáktól mentes vi­szonyulást Oroszországhoz is. Sajnos nem lehet ugyanakkor nem észrevenni, hogy Közép-Európában, így Magyarországon is erősebb a közéletben az ideológiai kompo­nens, mint nálunk, Oroszországban. Ezen minél előbb túl kell lépni.

- Tisztelem az optimizmusát, bár meg kell jegyeznem, hogy már a jelenlegi kor­mány is érezhetően visszafogottabban viszo­nyul Oroszországhoz, mint elődje. S ehhez jön még a valószínűsíthető hatalomváltás a maga új prioritásaival. Ráadásul most is olyan problémák terhelik a kétoldalú vi­szonyt, mint a Malév vagy a Mol kérdése. Ebben a helyzetben a folytonosság mellett megjelenhetnek-e új szempontok, megközelítések Oroszország Magyarországhoz fűző­dő viszonyában?

Mi egyértelműen a folyamatosság mellett vagyunk.

Rendben, csakhogy a környezet változik...

- Nem dramatizálnám a helyzetet. Egy váltás mindig bizonyos nehézségekkel jár, de ez csupán időleges lehet. A jelenlegi problémák technikaiak, úgy is mondhat­nám, minden kapcsolatban megszokottak. Az is normális, hogy a legjobb viszonyt is beárnyékolják néha apró problémák. Sajnálatos, hogy ezeket a kérdéseket túlságo­san is áthatja a politika. Említette a Molt. Rendben, ha a magyar állam olyan gazdag, vásárolja vissza a privatizált részét, s min­den meg van oldva. Ne féljenek, többségi állami tulajdonban van nemcsak a Gazprom, de a Gas de France vagy a Statoil is. Egyébként pedig az állam ne avatkozzon az üzleti életbe, hagyja a gazdasági szerep­lőkre a dolgot, majd dűlőre jutnak. Nem ér­tem, miért démonizálják az orosz tőkét. Magyarországnak e tekintetben semmiféle negatív tapasztalata nincs. Mi akkor a probléma? Oroszország a hús vagy a gyü­mölcs tekintetében majdnem 80 százalék­ban az importtól függ, a gyógyszereket néz­ve ez a függés gyakorlatilag 100 százalékos. S hallott olyan hisztérikus kijelentéseket, hogy Oroszország elveszett, holnap eltűnik? Ugye, nem. S ez a normális magatartás. El­fogadjuk a világban működő munkameg­osztást. De menjünk tovább, s nézzük a Malévot! Tisztán üzleti kérdésről van szó. A légitársaságok válságban vannak, s össze­olvadnak. Mi köze ennek a kétoldalú kap­csolatokhoz?

Csupán annyi: a privatizáció annyi­ban mégiscsak politikai döntés volt, hogy lé­nyegében a két ország vezetői egyeztek meg róla, s vállaltak így érte garanciát. Ezért az­tán a jelenlegi válságos helyzet feloldása is nehezen képzelhetőéi az államok nélkül...

S ha jól tudom, a magyar állam tulaj­donossá is válik. Egyébként pedig van mi­ért bírálni a Malév menedzsmentjét, de azt is látni kell, hogy a légi közlekedés általános válságban van. Mint tudjuk, a két kormány illetékesei nemrég tárgyaltak a megoldás­ról, de ez akkor is üzleti kérdés, amelyben a legfontosabb, hogy a tulajdonosok látnak-e fantáziát, hasznot a Malévban. Az orosz fél minden bizonnyal ezt fogja elsősorban mérlegelni.

Hát, akkor sok jót nem várhatunk...

Én ezt nem tudom. Mint mondtam, ez alapvetően üzleti, s nem diplomáciai kérdés. Ebbe az állam nem kíván beavat­kozni.

Optimizmusa töretlen, én azonban nem zárom ki, hogy még jól jöhetnek majd a konfliktusok megoldásában szerzett tapasz­talatai. Mint tudjuk, legutóbb az orosz-­ukrán vízi határ kijelölése körül bá­báskodott. ..

Ne adja Isten, hogy a konfliktusokban szerzett tapasztalataimra szükség legyen. A helyszínen kísértem végig Jugoszlávia szét­esését. Komolyra fordítva a szót, tényleg optimista vagyok. Az országok közötti kap­csolatokban ugyan lehetnek hullámvöl­gyek, problémák, végeredményben azon­ban mindig a józan ész, s az érdekek érvé­nyesülnek.

Azért csak ott motoszkál bennem a kis-ördög. Úgy tűnik, mintha éppen az új hely­zetre szabott nagykövetet kerestek volna Budapestre...

- Sajnos, már nem vagyunk fiatalok. Elődöm, Igor Szavolszkij is a 67. évében jár, s az orosz törvények 65 éves kor után előírják a közszolgálatban dolgozók nyug­díjazását. Elődöm tehát már közeledett ehhez a határhoz. A döntés meghozatala­kor ez volt az elsőrendű szempont. Ami pedig a kinevezések szempontjait illeti, jóljön, ha néha friss szemmel tudunk nézni egy-egy országra. Magamon tapasztal­tam, hogy az ember egyszerűen beleszeret abba az országba, ahol már sok évet eltöl­tött. Elveszik a részletekben, kialakulnak bizonyos kötődések, akár egyes politiku­sokhoz is, s az éles pillanatokban ez zava­róan hat, nem tud felülemelkedni a hely­zeten. Messzebbről néha jobban látsza­nak a dolgok, szükség van új megközelí­tésre, amely esélyt adhat az eredménye­sebb érdekérvényesítésre.

E logika ellen szól persze, hogy az ön személyében egy, a Balkánhoz kiválóan értő diplomatát tisztelhetünk, pedig lehet, hogy jobban jött volna egy lengyeles. A kirajzoló­dó magyar külpolitika ugyanis mintha job­ban hasonlítana a varsóihoz, mint a belgrá­dihoz vagy a bukarestihez...

Én úgy gondolom, hogy Magyaror­szágnak nem lengyel, román vagy szerb, hanem magyar külpolitikára van szüksé­ge. Megvannak a saját nemzeti érdekei, a szövetségesi kötelezettségei, s ezektől ve­zérelve kell kialakítania a politikáját. Ami pedig Lengyelországot illeti, az külön tör­ténet. Különösen, ami az Oroszországhoz való viszonyulását illeti. Egyrészt egy idő­ben az Orosz Birodalom része volt, több­ször felosztották, s az évszázadok során mindezek következtében a lengyelekben kialakultak bizonyos reflexek. De ezt sem dramatizálnám. Hiszen, ha az elmúlt húsz évre visszatekintünk, emlékezhetünk szép pillanatokra is, s nem csak a feszültséggel teli időszakra. Más dolog ugyanis gyerek­korban filmezni, s más egy államot irányí­tani. Ezért azt ajánlom, hogy Budapest ne másra tekintgessen, hanem a saját nemze­ti érdekeit tartsa szem előtt. S ne felejtse el, hogy a nehéz történelmi pillanatok ellené­re Oroszország barátsággal viszonyul Ma­gyarországhoz.

A Balkán ismerete ugyanakkor új lehe­tőségeket, közös pontokat is teremthet, hiszen a magyar külpolitika prioritásként ke­zeli ezt a térséget, ahol Oroszország is hagyományosan aktív...

- Magyarország érdekei a Balkánon egyértelműek, nagy számban élnek itt kisebbségei, mint ahogy az orosz aktivitás is komoly múltra tekinthet vissza. Nagy különbség azonban közöttünk, hogy Magyar­ ország a NATO és az Európai Unió tagja.

S hát ehhez a régióhoz kapcsolódik egy jelenleg még közös projekt, a Déli Áramlat is. Meglepődne, ha Magyarország kilépne eb­ből az együttműködésből?

- A döntés Magyarország, a magyar vezetés szuverén joga. De előtte nézzük meg, mit jelent Magyarországnak a Déli Áram­lat. Először is az országon áthaladó évi 10 milliárd köbméter gázt, amelynek csupán a tranzitdíja komoly bevételt biztosít. Aztán egy 1,3 milliárd köbméteres kapacitású tá­rozót, amelyen keresztül szabályoznák több ország gázellátását. S az egész 50-50 százalékos tulajdonmegoszlásban. Mindez pénzt és a térségbeli befolyás növe­kedését, az ellátás biztonságának növeke­dését jelenti. Szlovénia épp ezeket az elő­nyöket, a büdzsébe befolyó hatalmas össze­get szem előtt tartva csatlakozott a napok­ban a Déli Áramlathoz. Ha ebből a magyar kormány nem kér, az Magyarország prob­lémája. Mi találunk más megoldást. Emlé­kezzen csak, amikor Ukrajna nem járult hozzá, hogy felségvizei alatt épüljön a veze­ték, jöttek a törökök. Ha nem, hát nem. An­kara viszont a közeljövőben az európai gáz­export egyik legnagyobb tranzitálójává és elosztó központjává válik. A NATO tagja­ként a Déli Áramlaton kívül ott a Kék Áramlat, s dolgozunk az újabb közös terve­ken. S ebből senki nem csinál problémát. Ha Magyarország úgy gondolja, hogy Ka­tartól vagy Algériától vásárol, hát tegye.

Egy lépés, igaz, nagyon drága lépés a diverzifikáció felé. S 20 év múlva legfeljebb Katartól függünk...

Nézze Európát! Németország, Olasz­ország, Ausztria nem retteg az orosz ener­giafüggőségtől. De rendben, építsék meg a Nabuccót. Minket nem zavar. A két vezeték nem versenytárs. De az égre kérem, miért ez a primitív hozzáállás? Hol van bele a gáz? Beszéljenek erről is! A Déli Áramlattal ilyen gondok nincsenek. Konkuráljunk! De ez a verseny legyen üzleti, ne pedig (geopoliti­kai! Ne féljenek az orosz gáztól! Gondolják végig, volt valaha is a szállítással probléma azelőtt, hogy Ukrajnában megjelent egy olyan vezető, aki a tranzitból politikai tőkét próbát kovácsolni? S mellesleg illetéktele­nül tulajdonították el a gázt. S ne ijesztges­sék az embereket Oroszországgal! Ez már nem a Szovjetunió, amely tankokkal vonult Budapest ellen. S ha nem félnek a német vagy az amerikai tőkétől, akkor ne féljenek az orosztól se!

Az átrendeződő világrendben elfordult a korábban kiemelt figyelem Közép-Európá­ról. Hol szerepel ez a régió az orosz külpoli­tikában?

Közép-Európa ma nyugodt, stabil ré­gió, s kétségtelen, hogy kikerült a figyelem középpontjából. Örüljenek, hogy a nagyok, Amerika vagy Oroszország geopolitikai érdeklődése más felé fordult. Ne próbálkoz­zanak ennek mesterséges felkeltésével, mert az kontraproduktív. Ezt az utat járják egyesek Oroszország közvetlen szomszéd­ságában, s lám, mi lett belőle. Kövessék in­kább Svédország, Dánia, Norvégia vagy a Benelux államok unalmas, de az életszínvo­nalat nézve vonzóbb példáját.